Eltöltöttem egy kis időt egyedül.Nem is gondolnánk mi emberek,akik társas lénynek gondoljuk magunkat,mennyire szükségünk van egyedüllétre,magányra,teljes csendre.Én már rég voltam teljesen egyedül.Már tudom mit jelent egy gondolat,amit nemrég olvastam:"A csönd teljes szabadságot ad, hogy megértsem azt a világot, amelyben minden működött, és megtaláljam azt a pillanatot, amikor minden elromlott."Hát én megtaláltam.
Ma már tudom nem élhetek úgy,mint eddig.Nem függhetek másoktól,semmilyen formában.Új életet kell kezdenem,mégha ez most nem is tűnik egyszerűnek.De már látom a fényt az alagút végén.
A hétvégén egyedül voltam,hallgattam a csendet.Minden élt körülöttem,én pedig feküdtem és a testem szinte megszúnt.Csak a gondolataim cikáztak.Rájöttem túlzott elvárásokat támasztottam mindenki felé,miközben elszántan próbáltam megfelelni mindenkinek.Nem tudtam jól szeretni azokat,akiket kellett volna.
Van egy fiam,akit elég rendesen elkényeztettem.Azzal törődtem,hogy megmutassam a világnak,hogy én,aki 16évesen szültem őt,mindent meg tudok adni neki.Meg is adtam:anyagilag,érzelmileg.Azt akartam,hogy azt érezze,lehet akármilyen én ott vagyok és leszek is.Mindig.Lassan már kész pasi.a pasik összes olyan tulajdonságával,amiket én,mint nő,hát hogy is mondjam nehezen tolerálok.Mindeközben imádom,mégis az a tény,hogy PASI(csupa nagybetűvel)az őrületbe kerget.Eközben jól elvagyunk,kicsit szimbiózisban élünk,ő meg én.Tudjuk csak ketten vagyunk egymásnak.Mostmár azt gondolom az,hogy mindent megkap,nem elég.Több figyelem,szeretet kell.Meg kell értenem az ő gondolatait is,nemcsak hajtogatnom,mit tegyen,vagy épp ne tegyen.
Van az életemben egy másik nagybetűs pasi.Szerettem és szeretem ma is.Valószínű mindig szeretni fogom...Olyan önző,birtokló módon akartam szeretni.Talán azt akartam,hogy csak velem legyen,engem lásson.Holott tudom ő erre képtelen.Nagyon értékes ember ,olyan aki tudja honnan jött,merre tart.Tisztában van az életével.Már tudom mit szeretnék.Úgy élni vele,hogy közben a magunk életében is benne vagyunk.Mr nem birtokolni akarom,csak szeretni és megérteni.A hétvégén arra is rájöttem van egy kapocs köztünk,ami úgy tűnik eltéphetetlen.Nem megy egymás nélkül,csak meg kell tanulnunk beengedni egymást a saját világunkba.Mert az jó,hogy olyat érzünk egymás iránt,amit talán sokan nem,de ez kevés.Tenni kell egymásért.
"A szenvedés abból fakad, hogy elvárjuk, hogy úgy szeressenek minket, ahogy elképzeltük - ahelyett, hogy hagynánk, hogy a szeretet úgy nyilvánuljon meg, ahogy akar: szabadon, zabolátlanul, ereje teljében, vezetve minket, megakadályozva, hogy megálljunk."Paulo Coelho
Már nincsenek elvárásaim,azt hiszem azokkal egy életre leszámoltam.Már nem az számít,hogy szeretnek -e,vagy sem.Addig nincs baj,míg én szeretem és efogadom magam,embernek,akiben nemcsak hiba van,hanem sok sok jó is.
